A “magyar #Metoo” Marton László színházi rendező ügyével kezdődött, majd már ugyan nem szexuális-, de mindenképp hatalommal való visszaélés és bántalmazás kontextusában Eszenyi Enikővel folytatódott. Róla és a hazai színházi szakmáról, közegről Néder Panni színházi rendező indított párbeszédet egy Facebook-bejegyzéssel 2017-ben. Szemben az Egyesült Államokkal, ahonnan a #Metoo mozgalom indulását datáljuk,  Magyarországon úgy tűnik, mintha ezeknek az ügyeknek, panaszoknak, belső vizsgálatoknak még a nyilvános kiállások ellenére sem lettek volna valódi következményei, és jóvátételről sem beszélhetünk. A hasonló ügyeket gyakran próbálja a közvélemény elkenni azzal, hogy utólag már nem lehet igazságot tenni, idővel érvényüket vesztik - és zárt rendszerként ehhez sokszor a jog is asszisztál.

Hogyan ismerhetjük fel, hogy bántalmazás áldozatai vagyunk egy munkahelyen vagy egy emberi kapcsolatban - és mi jön utána? Melyik terepen mennyire meghatározottak ezek a fogalmak? Miért vagyunk bizonyos közegekkel elnézőbbek, és hol húzódik a közösség felelőssége? Van nálunk kultúrája a szembenézésnek, a bocsánatkérésnek, a bűnhődésnek? Mit tanultunk, mit nem tanultunk a #Metoo-ból? Miért káros “az őrült zseni” mítosza? Lehet-e össztársadalmi érdekünk, hogy a hatalommal való visszaélés valóban szankcionálva legyen - és miért lehet egyes közegekben, pozíciókban ennek az ellenkezője az érdek? Mire jó, és mire nem jó a cancel culture, avagy az eltörlés kultúrája?

Ebben a Vénusz Projekt epizódban Néder Pannival beszélgettünk a Budapest-Berlin-London tengelyen.