"Nem bántam, hogy a pálya szélén, Balaton partján szurkolok a csapatom tagjainak.” Az idézetet egy korábbi élsportoló Kis Gyula írta idén ősszel, aki közel harminc év triatlonozást cserélte le az edzői szakmára. Már a három évtizedes sikeres sportmúlt is önálló epizódot követel(ne) a DEPO-ban, (ez az adás később biztosan el is készül) most mégis mint edzőt faggattam. Gyula ráadásul egyesületi vezetőként, és triatlon szövetség elnökségi tagjaként is több szereplős a triatlon háttérmunkásai között. Elmondása szerint későn kezdte a szakmát, ennek ellenére folyamatosan dolgozza le ezt a hátrányát, önképzéssel, tanulással. Már két tanítványai s kijutott Hawaiira.

Hogyan lesz egy élsportolóból edző? Milyen motiváltsággal áll neki a taníványoknak? Miből inspirólódik a 21. századi triatlon edző? Jó-e ha az edző engedékeny, vagy legyen öntörvényű?

Sok kérdés, két edző, egy beszélgetés.

Jöjjön az az edző, aki szerint, az edzői munka alapja a kommunikáció és azt folyamatos újratervezés jellemzi, aki szerint nincs két egyforma út, nincs két egyforma sportoló, aki a szereti kipróbálni az edzéseket mielőtt feladja, és aki küldetése hogy a megszerzett tudását mielőbb átadja az utókornak. Mai vendégem, az edző: Kis Gyula.